Vissza
Már több mint fél évtizedes hagyománya van a Fűzfői Éjszakai Körtúrának, vagy ahogy a rövidítés után a helyiek nevezik, a FÉK-nek. A hagyományostól némileg eltérő éjszakai túra általában este hét órakor kezdődik és éjfélkor zárul. Nehezebb a rendes túrázásnál, hiszen a 10 kilométeres, a városrészeket érintő út jelentős részét sötétben teszik meg a vállalkozó kedvű kirándulók. Ez a momentum ugyanakkor izgalmassá is teszi a programot, amelynek évente átlagosan kétszáz indulója van. A rendezvény ötletgazdája és főszervezője Gyuricza László, valamint a helyi sportegyesület természetbarát szakosztálya, vállalkozók és sok önkéntes civil. A program olyan népszerűségnek örvend, hogy nemcsak helyiek vesznek részt azon, hanem a térségben élők is, a túrázók korosztálya is széles skálán mozog, a néhány évesektől az aggastyánokig bezárólag. Nemcsak az éjszakai túra kedvelt, hanem a hagyományos körtúra, vagy az ősszel megrendezendő babakocsis túra.
A honlapokon található információk a szolgáltatóktól származnak, azok naprakészségéért a működtető felelősséget nem vállal. Kérdés esetén a kapcsolatot közvetlenül vegye fel a kiválasztott szolgáltatóval.
Megtalál minket
2017-ben támogatónk
Legfrissebb hírek
Facebook közösségünk
Időjárás