Vissza
Az egykori Angolkertben található a Helka és Kelén balatoni legendára épülő tematikus mesejátszótér. A város tüdejének is nevezett Kiserdőben az idősebbek regenerációs kertje, az erdei tornapálya, a madár megfigyelő helyek szomszédságában áll a hangulatos játszótér. A hagyományos elemek, a hinta, a csúszda vagy éppen a mászóka mellett több egyedi játék is várja a gyerekeket.
A modern eszközökkel ellátott játszótéren a helytörténeti vonatkozású Helka és Kelén legendája mesetáblán olvasható. A játszóeszközök a kalandok átélését és eljátszását segítik: a viharos, hullámzó Balatont a többféle eszköz, a Bakonyt és az erdő rengetegjében tett próbákat a hálós mászókák idézik meg, a várkastély és a kéttornyos játszóházikó pedig Helka és Kelén találkozásának helyszíne. A játszótér kialakítása újszerű, változatos mozgást és szerepjátékot is lehetővé tesz. A területen kerékpártárolókat, padokat és asztalokat, valamint egy homokozót is elhelyeztek.
A parkban pihenőterek, ivó kutak, túraútvonalak, tanösvény is várja az idelátogatókat.
A Balatonfüred központi részén, a csaknem 9,5 hektáros területen elterülő, a balatoni fürdővárosok egyetlen történeti értékű közparkja a Kiserdő. A védett természeti terület Balatonfüred több mint 200 éves kultúrtörténeti értéke. A savanyúvíz források köré 1780-ban telepített Tölgyest a levéltári források Angolkertnek nevezik. Itt találhatók a közadakozásból 1831-ben felépült dunántúli, első magyar nyelvű kőszínház oszlopmaradványai.
Megtalál minket
2017-ben támogatónk
Legfrissebb hírek
Facebook közösségünk
Időjárás